Borzasztó nagy öröm számomra, hogy második interjú alanyként Maksa Zoltánt köszönthetjük a honlapon! Igen érdekes és tanúságos interjú született!

HB.: Mindenek előtt el sem tudja hinni, hogy mekkora megtiszteltetés ez számomra, hogy időt szakított rám. Legelőször is az érdekelne, hogy hogyan lett egy vegyészlaboránsból, az ország egyik legismertebb humoristája. Hogy jött a humor a képbe?

MZ.: Van benne egy adag genetika, hiszen egyik ágon székely, a másikon bácskai ősökkel dicsekedhetem. Ebből kifolyólag alapból jó humorú családba születtem. Általános iskolában már harmadikban cikket írtam a suli újságba a Holdról – ezt még komolyan – de ötödikben már jöttek az első humorosnak gondolt jegyzetek a matekfüzet hátuljába a minden füzetemet fedő dobfelszerelés mögé. Imádtam a dobokat, állandóan szerkókat rajzoltam mindenhova, s tanultam is rajtuk játszani becsülettel. Középiskolában már társat is adott mellém a Sors, egy osztálytársammal humorduót alakítottunk, s minden suli bulin felléptünk kellemes sikerrel. Érettségi után hiába helyezkedtem el a vegyiparban, az Élet finoman, de tolt a kultúra felé folyamatosan. A gyárban is publikáltam humort a gyári újságban, rövid ideig vezettem a Fabulon ifjúsági klubot, s szeretett főnökömmel szintén felléptünk a brigád bulijain. Ő hívta fel jó barátja, Sinkó Péter rádiókabarés szerkesztő figyelmét a mindig hülyéskedő laboránsára, aki én voltam. Péter csak annyit üzent, jön a Humorfesztivál, jelentkezzek, a többit meglátjuk! Hát megláttuk, különdíjat nyertem a „Gépjárműoktató” c. írásomra. Itt figyelt fel rám Nagy Bandó, aki nem hagyott elkallódni, hanem „kiképzett” úgy, hogy színpadon, előadóként is megálljam a helyem. Életem végéig hálás leszek neki ezért...

HB.: Én örök mosolygósnak ismertem meg önt. Ez a civil életben is így van? Mindig csak a mosoly és a humor?

MZ.: Törekszem rá, hogy így legyen. Az Élet persze engem sem kímél, a magánéleti válságokon át a svájci frankos hitelig én is minden depresszív elemet fel tudok vonultatni az életemből, de az emberek elismerő mosolya, utcai megnyilvánulásai, s a színpadi sikerek óriási erőt, energiát adnak a folytatáshoz. Életemben először mostanában kezdek egyfajta „küldetéstudatot” érezni, amikor felmegyek a színpadra, hiszen olyan szinten igénylik az emberek ezt a trágárság-, és politikamentes humort, amit művelek, hogy magam is megdöbbenek.

HB.: Van-e olyan ember, és ha igen ki az, aki inspirálta önt?

MZ.: A fő mentor Nagy Bandó András volt, aki a színpadi viselkedés és a szakmai fortélyok mellett megtanított arra az alázatra, melynek a mostani sztárokban nyomát sem látom! Magyarán arra az egyszerű axiómára, mely szerint mi vagyunk a közönségért, és nem fordítva.

HB.: Én személy szerint a Maksa híradón nevelkedtem, de ezzel nem vagyok egyedül mert, egy ország nézte. Milyen emlékekkel tekint vissza rá?

MZ.: Többségében jó emlékeim vannak, de ha visszanézem a 10-15 évvel ezelőtti önmagamat, azért persze egy rakás dolgot másképp csinálnék. Kár, hogy nem kaptunk ezen a pár perces híradó paródián kívül szinte semmi egyéb lehetőséget korosztályommal, hogy igazán bizonyíthassunk, így a Szeszélyes évszakokban töltött 13 év szinte generálta, hogy a Maksa Híradó a végére igencsak sablonossá vált. De bearanyozta szakmai éveim első harmadát, s ott tanultam meg a televíziós műsorkészítés alapjait, amit 2003-ban életem első produceri vállalkozásában, a Maksavízióban kamatoztathattam. Sajnos ma már a médiában nincs olyan szórakoztató műsor, ami az értelmiséget célozná meg, de a nagyobb baj az, hogy az idétlenséget és a disznólkodást összekeverik a humorral. Pedig óriási a különbség, én pedig hiszem és vallom, hogy a nemzet ezen a téren is jóval többet érdemelne, mint amit a tévéktől kap. Igazi örömem jelenleg a rádiókabaré, ahol a dumaszínházas fiatalokkal kiegészülve egy remek csapat dolgozik, s nem véletlen az állandó siker és telt ház...

HB.: Tulajdonképpen, mint mondta 13 évig futott a Maksa híradó, ami egy nagyon szép idő. Miért lett vége?

MZ.: Maga a hordozórakéta, a Szeszélyes évszakok múlt ki. A 2004-es megszűnést követően még másfél évig házaltam a Maksa Híradó önálló változatával, jócskán felbruttósítva ötletekkel, filmbejátszásokkal, jelenetekkel, sőt, csináltam egy Petőfi Csarnokos élő verziót is, hiába. S mivel azóta sem találtam rá vevőt, a 2009-es szilveszteri rádiókabaréban szépen csendben egy amolyan „best of” válogatással elbúcsúztattam.

HB.: 2006-ban kapta meg a Karinthy gyűrűt. Milyen érzés volt ez ön számára?

MZ.: Hofi Géza humorista pályára lépésének harmadik (!) évében kétszeres Jászai Mari díjas volt. Mivel ilyesmiben mi már nem reménykedhetünk, sőt semmilyen elismerésnél sem merül fel humorista név, így magunknak alapítottuk ezt a magasztos díjat, mellyel az adott évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégát ismerjük el. Az én pályám egyik csúcspontja volt ez a kitüntetés, de azért hozzá kell tennem, hogy ha az odaítélő bizottságban csak egyetlen embernek nem vagy szimpatikus, már esélyed sincs a díjra. Esetemben ezt az embert szerencsére legyűrték a többiek...

HB.: Gálvölgyi János azt nyilatkozta, hogy nem örül az új standuposoknak. Ön milyen érzéssel/érzésekkel fogadja, hogy pár éve egyre több fiatal és kevésbé fiatal új standupos "születik"?

MZ.: Minden korosztály eddig kitermelte a maga humorát és humoristáit. Természetes evolúció folyamata, hogy a mai humor olyan, amilyen a közönsége. Tény, hogy a mai világ jóval lazább, szókimondóbb, mint a korábbi időszakok voltak, így a jelen kor humora is ilyen. Nekem nem a stand upos fiatalok műsorával van a bajom, mert azt minősítse a közönség. (Mellesleg igen gyakran szívből felröhögök némelyik kollégán.) Hanem a létszámával. Nem értem, miért kell hetenként tehetségkutató verseny valamelyik városban, hiszen ha nincs érési folyamat, az alma is nyers. Már megvan az a 8 ember, aki az új generációt képviseli, és ők tényleg jók, de ez a felhígult, ideig-óráig színvonalat képviselő massza nem tesz jót a szakmának, és a közönségnek sem. Eltartani sem tudja ez a csöpp ország őket, ebből aztán már most hatalmas konfliktusok vannaka feltörekvő nemzedék soraiban..

HB.: Mit tudna tanácsolni azoknak, akik amatőrként próbálkoznak feltörni?

MZ.: Állandó vesszőparipám, hogy senki ne jelentkezzen sehova humorvonalon addig, amíg le nem nyomta otthon a rokonságot a fotelba, s nem próbálta ki rajtuk a műsorszámát! Persze meg kell kérni őket, hogy ne udvariasságból nevessenek, mert azzal becsapják a delikvenst. Ott azonnal kiderül, hogy alkalmas-e az illető a továbblépésre! És csak akkor jelentkezzen bárhova is meghallgatásra, ha két vállra fektette már a családot! Nagyon sok keserű perc és csalódás megelőzhető ezzel a természetes szűrővel, jómagam is előszeretettel alkalmaztam a kezdeti években.

HB.: Végezetül olvastam, hogy kedveli a sport csatornákat. Kinek szurkol a magyar bajnokságban (foci)?

MZ.: Korábban vad fradista voltam, de jelenleg olyan kiegyenlített az NB1, hogy pl. tavaly ősszel is több remek meccset láttam, melyen nem a Fradi játszott. Nagyon szimpatikus a Videoton, kis erősítéssel újra a régi lehet a Loki, de szeretem a Kaposvár, vagy a Pápa játékát is. Tetszik, hogy sikerre éhesek a mai fiatalok, bizonyítani akarnak, s ez már látszik a válogatott eredményein is. Csak így tovább!

Az interjút készítette: Kuhár Bence