Szikra Lászlóval készítettem interjút az I.Duma-Tisza Humorbajnokság győztesével és a Frizbi Humorbajnokság elődöntősével!

HB.: Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kicsit fura, hogy én készítek veled interjút, hisz jóformán neked köszönhetem, hogy elindultam a pályán. Először is az érdekelne, hogy lesz egy testnevelő tanárból humorista

SZL.: Én köszönöm a megtisztelő felkérést, valamint örülök, ha úgy gondolod, hogy segítettem neked a humorista pályafutásod elindításában. A kérdésre válaszolva, baráti, családi és munkahelyi körökben mindig is szerettem szórakoztatni a többieket, és többször mondták is, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Keresztanyám például mindig is azt mondogatta, hogy: „Neked azt kellene csinálnod, amit a Fábry.”. Azután elkezdődtek a Showder Klub adásai, és a tanítványaim, akikkel mindig poénkodok, folyamatosan azt mondogatták, hogy én miért nem próbálom meg. Belevágtam, és bejött. Mindig is szerettem megnevettetni az embereket, legyenek azok akár ismerősök, akár ismeretlenek. A munkahelyemen is mindig megy a humorizálás. Általában ott szoktam kipróbálni az új poénokat, és a reakciókból le tudom szűrni, hogy érdemes-e beépíteni egy műsorba, vagy sem.

HB.: Körülbelül hány fellépésen vagy túl?

SZL.: Pontos adatot én sem tudok mondani, mint ahogyan Schmitt Pál sem arra a kérdésre, hogy az államfőt hány l-lel írják, de az biztos, hogy 150 fellépésen már túl vagyok.

HB.: Minden humoristának vannak rossz fellépései, ami után kicsit kudarcnak érzi a munkáját. Neked volt már ilyen, és ha igen, akkor hogy történt?

SZL.: Persze, hogy volt. Főleg az első időszakban. Például rögtön az első fellépésemen, amikor úgy döntöttem, hogy belevágok. Odamentem, mert tudtam, hogy kemény vagyok, mint a vizes ropi, ám amikor színpadra kellett lépnem, akkor rögtön tele lett a gatya, valamint utólag visszanézve, nem is sikerült valami jól. Akkor jöttem rá, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek kinéz. Azután elkezdtem tudatosabban dolgozni, és azt vettem észre, hogy minden fellépés után egyre magabiztosabb leszek. Persze mindig van mit tanulni és csiszolni a dolgokon, de a lényeg, hogy kellő alázattal és egy kis csibészséggel kell végezni a dolgokat. Valamint tavaly történt egy falunapon, hogy elkezdett szakadni az eső, és a közönség a színpadtól mintegy 30 méterre található rendezvénysátorból nézte végig a produkciót, ami azért szörnyű, mert az ember nem kap semmilyen visszajelzést. A műsorom után, viszont nagyon dicsértek: „Jó vót a műsor. Mit iszó?”. Most már van annyi anyagom, hogy a fellépéseken meg tudom találni azt a vonalat, amelyik éppen annak a közönségnek a legjobban tetszik. Amennyiben látom, hogy nem igazán köti le őket az adott téma, akkor váltok.

HB.: A Frizbi Humorbajnokság elődöntőjébe is bekerültél, ám onnan sajnos nem jutottál tovább. Mennyire lendített a karriereden a tv-s szereplés?

SZL.: Annyira nem volt érezhető a változás. Hála az Istennek előtte is voltak felkérések, és ezek száma azóta csak nőtt, de hogy a Frizbis szerepléstől lenne, azt kétlem. Általában az egyik fellépés hozza magával a másikat. Tetszik az embereknek, és mindig van valaki, aki műsor után odajön és kér egy névjegykártyát, vagy megkérdezi, hogy itt, vagy ott vállalnék-e fellépést. A Frizbi maximum azért volt jó, mert azóta mondogatják, hogy láttak a tv-ben, és legalább anyukám is eldicsekedhetett vele a piacon boldog-boldogtalannak. Különben, amikor 20 évvel ezelőtt főszerepet kaptam a Csellengők című műsorban, az több embert megmozgatott.:) Félre a tréfával. A Rádiókabarés szereplésemet sokkal nagyobb mérföldkőnek érzem, mind a visszajelzésekből, mind pedig azért, mert gyerekként is imádtam hallgatni. Benne szerepelni pedig óriási megtiszteltetésként éltem meg.

HB.: Hogy látod a "humorvilág" mostani helyzetét? Mi a véleményed az új próbálkozókról?

SZL.: A humornak, és azon belül a stand up comedy-nek a televíziónak köszönhetően nagyon nagy keletje van ma hazánkban is. Főleg, hogy nehéz időket élünk, sok a gond, és az emberek a nevetés által elszakadhatnak egy picit a mindennapos problémáktól, vagy egy poén által teljesen más megvilágításban látják a dolgokat. Én például teljesen feltöltődök, amikor egy fellépés után odajönnek hozzám a különböző korosztályok képviselői, és megköszönik, hogy megnevettettem őket. Azt vettem észre, hogy a régi klasszikus Kabaré egy picit háttérbe szorult a stand up-nak köszönhetően, de ezt el kell fogadni, mert így van a zenei és egyéb művészeti irányzatokkal is. Minden kornak megvan a maga stílusa. Én a humor terén egyébként mindenevő vagyok. Lehet az kabaré, stand up, zenés humor, vicc, vígjáték, a lényeg, hogy nevessünk sokat, mert igaz, hogy közhelynek hangzik, de a nevetés szerintem tényleg gyógyít. Hogy mi a véleményem az új próbálkozókról? Én csak biztatni tudok mindenkit, aki érez magában egy kis tehetséget, hogy álljon fel a „színpadra”, és próbálja ki magát. Az idő és a közönség úgyis eldönti, hogy van-e helye a pályán, vagy nincs. Valamint nem szabad rögtön az első buktatónál feladni, hanem tanulni kell belőle, és kettőzött erővel dolgozni tovább. Szerintem rengeteg nagyon tehetséges, nem ismert, vagy kevésbé ismert humorista van az országban, csak nem kapnak akkora médiát, és támogatást.

HB.: Van olyan humorista, aki komolyan inspirál és példaképként tekintesz rá?

SZL.: Az én példaképem mindig is Hofi Géza marad. Ő a valaha élt legnagyobb humorista. Sajnos nekem nem adatott, meg, hogy élőben láthassam, de nincs olyan hét, hogy ne néznék, vagy hallgatnék egy kis Hofit. Ami külön példaértékű, hogy ahogyan a felvételeken is látszik, valamint ahogyan az emberek (akiknek volt szerencséjük ismerni őt) elmondásaiból tudni lehet, a sikerek ellenére ő megmaradt ugyanaz a szerény és közvetlen ember aki volt. Szerintem Hofi Géza a távozásával egy betömhetetlen, tátongó űrt hagyott maga után a Magyar Humorban. A mostani humoristák között is vannak persze kedvenceim. Rengeteg nevet felsorolhatnék, de nem akarok senkit kiemelni, vagy előtérbe helyezni, mert mindegyik másfajta humort képvisel, és mindegyik nagyon jó a maga stílusában.

HB.: Mi a célod jelenleg? Tv-s szereplések, rádiókabarés szereplések vagy esetleg egy könyv?

SZL.: Ahhoz, hogy könyvet írjak, még nem tettem le annyit az asztalra, ahogyan Nagypapám mondaná: „Ahhoz még sok bablevest kell megenned, és pályinkát meginnod Gyerek!”. A további televíziós, valamint Rádiókabarés szereplések természetesen engem is, mint minden humoristát vonzanak. Úgy gondolom, hogy fokozatosan haladok felfelé a lépcsőn, amit szerintem sokkal jobban megbecsülök, mintha hirtelen fölkerültem volna a csúcsra, és talán még felkészületlenül ért volna. Addig gyűjtögetem a tapasztalatokat, és tanulok. A hirtelen jött siker különben sem biztos, hogy hosszú életű. Valamint nagyon vonz a rádiózás. Egyszer szeretnék egy humoros, beszélgetős rádióműsorban dolgozni.

HB.: Végezetül egy testnevelőtől meg kell kérdeznem. A magyar nb1-ben kinek szurkolsz?

SZL.: Nemcsak testnevelői, hanem UEFA „B” edzői diplomám is van. Ezt csak azért emelem ki, mert utánpótlásedzőként jelenleg is a magyar futballban dolgozom. Peti haverom szerint, ezért tart itt a magyar foci.:) Egyébként nem kötődöm fanatikusan egyetlen klubhoz sem, viszont mindig van kedvencem. A Ferencvárosnak például azért szurkolok, hogy nehogy ismét a másodosztályban találja magát, mert pár éve, amikor az NB2-ben szerepelt bebizonyosodott, hogy egy erős, meghatározó Fradi nélkül nem igazi a bajnokság ( Valamint akkor kit verne el az UTE 6:0-ra? :D ). A Videotonnak pedig azért szurkolok, hogy meglegyen az első bajnoki aranya. Viszont tetszik az MTK, az Újpest és a Honvéd fiatalítási vonulata is. Különben lehet, hogy mazoistának tűnök, de én a mai napig szívesebben megnézek egy NB1-es mérkőzést, mint egy angol bajnokit. Persze a VB-k, az EB-k és a BL-ek nálam is előnyt élveznek.

HB.: Köszönöm, hogy időt szakítottál rám és további sok sikert kívánok és sok közös fellépést.

SZL.: Köszönöm az interjút.

Az interjút készítette: Kuhár Bence