Aradi Tiborral a Mikroszkóp színpad oszlopos tagjával is sikerült egy interjút összehozni. Úgy érzem, hogy az utolsó két kérdésre adott válasza nagyon igaz és akik érintettek fogadják meg!
HB.: Nos tulajdonképpen miként lesz egy felszolgálóból újságíró és egy újságíróból humorista?
AT.: Úgy, hogy a rendszerváltás előtti időkben a szülők nagy része inkább azt tartotta fontosabbnak, hogy a gyerek szakmát tanuljon, mert a szakembereknek könnyebb volt jövedelmező munkát tanulni. Már az iskolában is imádtam szerepelni, de nem színpadon. Kevés volt az önbizalmam, ezért inkább a szünetben szórakoztattam az osztálytársaimat. Mindenki azt erőltette, hogy színész legyek, de nem hittem abban, hogy tehetséges vagyok. Így aztán amikor a pályaválasztásra került a sor, egy éjszakai gondolkodás után azt mondtam, pincér leszek. Volt az utcánkban egy étterem. Minden vasárnap elmentünk a szüleimmel ebédelni ebbe a kis vendéglőbe. (akkor még tehette ezt egy átlag család) Tetszett a felszolgálók eleganciája és gyerekfejjel ez elég volt ahhoz, hogy erre a szakmára tegyem a voksomat. Az a legérdekesebb, hogy hamar kiderült, nem nagyon tetszik ez a szakma, ha űzni kell, ennek ellenére sorra nyertem a különböző felszolgáló versenyeket. Ebből is kiderült, hogy a játék fontosabb számomra. A legjobb helyeken dolgoztam itthon és külföldön, ám egy szép napon a Mátyás Pince Étteremben evőeszköz törölgetés közben gondoltam egyet, bementem az igazgatóhoz, majd közöltem, holnap már nem jövök, mert én humorista leszek. Két hét múlva Sopronban túl voltam az első fellépésemen. Közben persze kellett egy olyan munka is, ami kiegészíti az igencsak kicsi gázsimat, így barátom és felfedezőm, Orbán Sándor humorista tulajdonában lévő magazinnál munkába álltam. Nagyon rendesek voltak, mert ha fellépésem volt, nem kellett bemennem, dolgozni. Ez egy igazán korrekt és sokat segítő lépés volt a főnökeim részéről.
HB.: Mely újságokban publikáltál?
AT.: Az újságírás nem lett volna elég, hogy megéljek belőle, így hirdetésszervezőként dolgoztam inkább. NEXT Magazinnak hívták az újságot, ahol szerveztem a hirdetéseket és írtam havonta egy-két cikket. Más újságoknak nem írtam, mert nem nagyon volt már arra időm, hogy a fellépések mellett még egy harmadik munkát is bevállaljak.
HB.: A tv-s közönség legelőször a Szeszélyes évszakokban és a Maksa híradóban találkozhatott veled. Hogyan kerültél be ezekbe a műsorokba?
AT.: A már említett Orbán Sanyi humorista barátomnak és természetesen Maksa Zolinak is köszönhetem, akivel a munka során kiderült, megtaláltam egy életre szóló barátságot is. Zolival olyan szinten vagyunk kompatibilisek, hogy az már ijesztő. Amíg facérok voltunk, mindig azzal ugrattuk egymást, hogy bárcsak valamelyikünk lány lenne, mert megoldódna a párkapcsolati kérdés is az életünkben. Mivel én nem a bajszos nőket szeretem, ő meg ugyanígy van a pocakos csajokkal, így maradtunk barátok.
HB.: Ha jól tudom 95-ben a Juventuson vezetted a reggeli műsort. De "csak" egy évig. Miért váltak el az útjaid a Juventussal?
AT.: A Juventus Rádió akkori egyik szerkesztője, Turgyán Tamás azzal az ötlettel állt elő, hogy a rádió ne csak zenét sugározzon, hanem időnként humort is. Orbán Sanyit kérte fel ennek megvalósítására, aki természetesen, mint mindig „vonszolt magával” ha valamilyen felkérést kapott. Ha még nem derült volna ki, rengeteget köszönhetek neki. Írtunk néhány jelenetet és egy hét múlva már meg is volt az első bejelentkezésünk a Juventus Rádió reggeli műsorában. Nagy sikere volt, így majd egy évig ez volt az állandó szombat reggeli programunk. Később nem csak a Juventusnál, rájöttek, hogy ez a reggeli humorblokk nem is olyan rossz ötlet. Természetesen ilyenkor a tesztalanyok, vagyis mi már nem kellettünk és jöhettek a készbe beleülő utódok, akik folytatták az általunk elkezdett munkát, hiszen nekik voltak akkor valamiért lekötelezve a rádió vezetői. Ezt az eljárást már megszoktam ebben a szakmában, így manapság már nem csodálkozom rajta.
HB.: 2002-ben kerültél a Mikroszkópra. Hogyan sikerült bejutnod Magyarország egyetlen kabarészínházába?
AT.: Ezt már Maksa Zolinak köszönhetem (jó, egy kicsit magamnak is)! Sas József kérte fel Zolit egy önálló műsorra, de Zoli ragaszkodott hozzá, hogy én is szerepeljek benne. Sas Józsi néhány telefonbeszélgetés után beleegyezett, de csak abba, hogy megnéz engem és utána dönt. Mivel Sas igazgató úr nem hallott még korábban rólam, ezért úgy gondolom, nem nagyon akarta, hogy én is szerepeljek a műsorban, de meghallgatás során olyan mély benyomásokat tettem rá, hogy nemcsak ebben a műsorban szerepelhettem, hanem rögtön le is szerződtetett a színház tagjának. Ezzel a lépésével megkaptam életem harmadik mentorát. Orbán Sanyi és Maksa Zoli után Sas József lett pályám következő meghatározó egyénisége. Ami ma vagyok az nagyban az ő hihetetlen türelmének és pedagógiai munkájának a gyümölcse. Rengeteget köszönhetek neki is!
HB.: Már-már megszokott kérdés a honlapon, de mit szólsz ahhoz, hogy egyre több a Stand up Comedy-s itt Magyarországon?
AT.: Nekem azzal nincs bajom, hogy sokan vannak. Annyi „sztendápos” van, amennyit a közönség elbír. Ha valaki tehetséges, az úgyis fennmarad, aki meg nem, az lemorzsolódik. Nekem inkább azzal van bajom, ha valaki nem hiteles. Vannak néhányan, akik kiváló dolgokat írnak, de egyáltalán nem jön le a színpadról, amit mondanak. Pedig ha az írásukat más mondaná el, sokkal sikeresebb lenne. Ezért működik a Rádiókabaré is. Az író jól megírja és a színész hozzáteszi azt, amit az író már nem tudna megvalósítani. Sajnos az exhibicionizmus sokkal fontosabb egyesek számára, mint az igazi siker. Az ilyen emberek azért ragaszkodnak annyira a szereplésre, mert nekik az a velejáró kell, ami például az én számomra másodlagos és nagyon sokszor kifejezetten kellemetlen. Mindenki celeb akar lenni, mert akkor végre észreveszik a csajok és élvezik, ha felismerik őket az utcán, pedig ez a szakma nem erről szól.
HB.: Egy szintén megszokott kérdés így a végére. Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik úgy érzik, hogy jó a humoruk és ezen a téren akarnak dolgozni?
AT.: Rövidebb változat by Hofi: Mondjanak jó poént!
Hosszabb változat: Vértezzék fel magukat kellő önkritikával! Lépjenek fel ahol és amennyiszer csak lehet! Ha nem nevet a közönség, gondolkodjanak el rajta, hogy milyen sok szép pálya van még a világon. Ha a közönség nevet, akkor ne higgyék el rögtön, hogy ők pukizták a Passzát szelet, hanem maradjanak szerények! (pl.: Kőhalmi Zoli) Kérdezzenek rengeteget az idősebb kollégáktól és ne felejtsék el továbbra is tisztelni őket, mert aki a kollégáit nem tiszteli, az a közönséget sem! Felejtsék el azt, hogy elég a tehetség és jegyezzék meg, hogy ehhez a pályához sokkal több kitartás kell, mint tehetség! A többi jön magától.
Az interjút készítette: Kuhár Bence
